Igen, számomra Párizs az igazi! Nem hittem volna, és mégis ez az utazás volt az, amely egyáltalán nem hagy bennem kívánni valót maga után. Ha szőrszálat mennék oda hasogatni, akkor talán a hangulat, ami nem olyan laza és romantikus, mint amit Rómában tapasztaltam, viszont sok minden másban lekőrözi az összes nagy ellenfelét szerte Európában.
Megérkezés: Természetesen a szokásos Wizzair járattal a fővárostól 80 Km-re szálltunk le, ahonnan egy kényelmes, menetrendszerű busz vitt minket a belvárosba. Innen taxi és máris ott voltunk a Párizsban 4, máshol egy gyenge 3 csillaggal jutalmazható szállodában, elég messze a metrótól, de legalább a külvárosban, egy lepukkant proli környéken. Ezt sikerült beválasztanom..na, mindegy!
Irány gyalog a centrum!

Káprázatos! Este volt már mikor beértünk, jó fáradtak is voltunk, viszont a látvány és a kejfel torony mindenért kárpótolt! Addig sétáltunk, ameddig a lábunk bele nem fájdult, ekkor haza felé vettük az irányt és metróval visszaszáguldottunk a párizsi kispestre szundítani egyet.
Másnap újult erővel nekivágtunk, hogy felfedezzük mindazt, amiről eddig csak könyvekből olvashattunk.
Persze, hogy az Eiffel toronynál nyitottuk a napot! Az időjárás előrejelzéssel szöges ellentétben egész jó időnk lett, volt, hogy full leizzadtunk, annak ellenére, hogy hideget, esőt és viharos szélt jósoltak ezek a nagy tudású balf…ok.
Tehát Eiffel torony. Számomra egy igazi csoda. Sokan nem így gondolják, Zola is csak azért szeretett rá felmászni, mert ez volt Párizsban az egyetlen pont, ahonnan nem látszik. Én nem így voltam vele, szerintem ez a város alfája és omegája, ez teszi Párizst azzá ami, ez a város acélos karaktere, szimbóluma és a turisták megrögzött úti célja.
A tömeg egy kicsit kedvünket szegte, 10 perc sorban állás után teljesen azon voltunk, hogy bármit, csak ezt ne. Ekkor viszont megpillantottunk egy jóval kisebb sort, mint ahol éppen álltunk és rögtön át is oldalaztunk. Na ez volt a sportos vonal, itt ugyanis lift híján gyalog lehetett felmenni.
Sebaj, csak haladjunk!

Utólag kiderült, hogy csak az első szintig kellett felszenvednünk magunkat, innen be tudtunk csatlakozni az innen induló lifte, ami a csúcsra röpített minket.
Itt ilyen kilátás fogadott minket.

Régi álmom valósult meg, mikor délután a champs d’ elysée nyüzsgő forgatagába keveredve, tátott szájjal bámultuk az árcédulákat és konstatáltuk, hogy otthon egyáltalán nem számítunk szegénynek, itt mégis jobban tesszük, ha a mekiben majszolgatunk, nem pedig a kiülős belvárosi éttermek egyikében. Megmondom őszintén, amúgy sem volt egy gasztronómiai durranás egyik sem, Róma, de a kár Barcelona is százszor többet kínál, ha kajáról van szó.
Miután újfent bebizonyítottuk magunknak, hogy milyen csóró a magyar, és mivel a kultúra mindenkié, legyalogoltunk a Szajna mellett a Luvre-ba. A DA Vinci kódból oly jól ismert kupola alatt vettük meg a jegyeinket és elindúltunk arra, amerre a legtöbben, hátha valaki tudja a tömegben, merre is van az a híres, nevezetess, bár igen ronda nő, a Mona Lisa.

A Miloi Vénusz és más, szebbnél szebb alkotást érintve végre megpillantottuk azt, amiért végül is jöttünk.

Fotózni sajnos nem lehetett, mindenki képzeljen ide egy monalízás asztalterítőt, vagy tökmindegy, úgyis láttuk már eleget sztem.. Viszont helyette mutatok egy olyan csajt, akitől láthatólag megállt egész Párizsban a forgalom!!! Tessék!

Folytassuk..
A művésznegyed. Nem a legtutibb biztosítás ez a környék..Talán az egyetlen, amitől többet vártunk. A Moulin Rouge olyan amilyen, semmi extra, amilyen a környék, meg az épület, be biztosan nem mennék mondjuk egy műsort megnézni.

Annak ellenére, hogy nem voltunk elájúlva, kaptam egy akkora puszit, hogy a hajam is kihullott.. ( azóta már kinőtt, csak máshol).

Ezután kolbászoltunk még egy kicsit a környéken és már csak egy kipipálni valónk maradt, ezért visszametróztunk a centrumba.

EJNYEBEJNYE,INDULJUNK MÁR!!!!!! 
Lekéstük a metrót, kénytelenek voltunk stoppolni:(

És megérkeztünk utolsó párizsi állomásunkhoz, a Notre Dame-hoz.. Gyönyörű!!!!

Még egy utolsó fotózkodás a kejefel toronynál, és bár fáradtan, de telis teli élménnyel haza indúltunk, a káprázatos, varázslatos és utolérhetetlen kishazánkba, Magyarországra.
